:)

Tuesday, December 4, 2012


Maradj reggelig! - 7. fejezet

Sziasztok!

Nem ígérem, hogy visszatértem, de kedvem volt írni. Gyermek jelentem szépen cseperedik, az anyaság a világ legjobb dolga a világon!! :) De még jobb dolog mindezt együtt átélni életed szerelmével! :)

A fejezet rövid lett, de a többi már rendes hosszúságú lenne.  :)


-----------
Benjamin


Ha most valaki titokban belesne az ablakomon, nem számíthat semmi jóra. Ágyam bevetetlen, ruháim szanaszét, egy szál boxerem rajtam, cigi a kezemben. Na igen, már megint cigizek. A szobában a félhomályban vágni lehetett a füstöt, és biztos voltam benne, hogy pasiszagom van.

Nem hiszem, el, hogy láttam. Azt hittem, már rég külföldön él. Erre mit hoz a sors, beléfutottam és most itt heverek romokban. Napok óta csak ittam. Néha már arra se emlékeztem ki vagyok és milyen nap van. Azt se tudtam, milyen idő van kint, mert előszerettel húztam el mindig a sötétítőt. Egész nap nem ettem semmit, ma sem. A cigi jó az éhség ellen. Tulajdonképpen a szervezetem feladta, hogy normál ütemben működjön, visszakapcsolt melankólia üzemmódba. Egy másik férfival volt. Az a szarházi egy igazi ficsúr. Úgy robogott a BMW-jével, ahogy beállt a parkolóba, mint valami miniszter. Kiszállás után pedig átment a túloldalra kisegíteni az utasát. És itt hagyott ki a szívem egy ütemet.

Azt hittem, már erős vagyok, de mégse készültem fel erre a sokkra. Szóval a pénz kell neki. Mert ebben a pasiban aztán biztosan nem eszik semmit.  Milyen egy aljas dolog ez. Ám ha belegondoltam, kettőnk közül nem ő az, aki változott, mivel én mentem emiatt tönkre. Miatta.

Fújtattam egy nagyot és kimentem a hűtő felé, kinyitottam az ajtaját  és becsuktam. Ugyanaz a kép fogadott, mint előbb. A maradék két Heinekenen kívül kong az ürességtől.  Mindig ezt csinálom, ha ideges vagyok, fel-alá járkálok, megfogok egy-egy dolgot, elveszem a helyéről és újra visszateszem. Kényszerbetegség. Olvastam egyszer róla, hogy OCD vagy mi. Őszintén szólva nem érdekel. Semmi sem érdekel.

Olyan szép volt! Istenem, olyan szép volt! Én pedig ott álltam bárgyún a járdán, és mire feleszméltem, már felém jött. A perifériámból láttam, hogy a pasija egy társaság felé igyekszik épp, az út túloldalán.  

A telefon. Már megint csörög. Nem veszem fel. Minek? Nem érdemli meg. Inkább felejtsen el, én selejtes áru vagyok. Kinyomom. Bunkó vagyok, tudom, de most az egyszer jót teszek így mással.
Csak álltam és meg sem tudtam szólalni. Felém nyújtotta a kezét, majd félúton visszahúzta. Egy mosoly kíséretével arcon puszilt.

-         Rég láttalak, Benjamin, mi újság veled?
-         Szia… Francesca – makogtam.
Vélemények:

Wednesday, February 22, 2012

Maradj reggelig! - 6. fejezet és Díjak!!

Kedves olvasóim!
Közös összefogásotok eredményeképpen itt van a legújabb fejezet. Köszönöm szépen kitartásotokat és türelmeteket!! :) A fejezet végénél lesz egy kis meglepetés, azután pedig közzéteszem a díjakat, amikkel nemrég megörvendeztettetek. :) Ezúttal is köszönöm őket!!! :)



Benjamin
------------

Onnantól elvesztem, ahogy belibbent tegnap és a nap megcsillant azon a csodaszép gesztenyebarna haján, ahogy megláttam abban a fehér testhezálló nadrágjában és a laza türkiz topban, ami láttatni engedte napsütötte bőrét. Ott állt az ajtómban, és hátulról sütötte a nap, komolyan úgy nézett ki, mint az égből leszállt angyal. Egy angyal, aki készen áll akár a pokol kapuján is belépni.

Mert bizony ez volt a felállás. Én vagyok a megrontója ennek a csodaszép virágnak, aki kívülről nézve erős és ellenáll egy gyengébb szellőnek, de vajon hogy készül majd fel a gomolygó felhőket követő éktelen viharra?

Mennyire megbabonázott ez a virág és mennyire észvesztő csak nézegetni, vagy akár szagolgatni , és szememmel követni, amint a megcsillanó harmatcseppek csúszdáznak lágy szirmain. Van-e jogom ezt a kecses és gyönyörű virágot viharba küldeni?

Kettős gondolatok voltak bennem, egyrészt szomjaztam minden érintésére, és már nem csak a szex kellett tőle, mint akkor az első éjszaka, hanem akartam őt, az illatát, a gyengédségét, a csókra éhes száját. Nem akartam lealacsonyítani őt úgy, mint másokat. Ő valóban más volt.

Akkor, amikor először odajött hozzám a bárban, már akkor is volt benne valami tüzes ártatlanság. Nem arra gondolok, hogy szűz lett volna, mert azt lehetett rajta látni, hogy nem fél a pasiktól, hanem arra, hogy ő egy igazi nő, mert most már igazán nővé cseperedett az évek alatt, amíg nem láttam.

Nem sokra emlékszem a bárban történt dolgokra, mert ittam rendesen, de azt tudom, hogy jól megnéztem magamnak, ahogy mellém ült. Csíkos matrózpóló és combközépig érő szoknya volt rajta, amely szépen megmutatta a tökéletes kontúrjait. Innentől filmkockavágás és már csak az rémlett, hogy feljött hozzám és haza akartam küldeni, adva neki egy utolsó esélyt a menekülésre. De ő természetesen makacsabb volt annál, és nem tágított.

Ő volt az egyetlen nő eddig, aki egy pillanatra is sikeresen elfeledtette velem Őt. Nem tagadhatom, legalább csak magam előtt, hogy Ő teljesen összetört. Azt se tagadom, hogy azóta minden nőre eszközként tekintek. Korábban még nekem is volt a szememben csillogás, és bármit megtettem volna érte, de ő kegyetlenül eltaszított. És tessék, itt van a férfi prototípusa Francescának.

Furcsa újra a nevét ízlelgetni, olyan rég mondtam ki a nevét. Még mindig elemi erővel kapja el a szívemet a fájdalom és a bánat, amikor rá gondolok.

Szólásra nyílt a szája, amint beengedtem, mondani akart valamit, de nem érdekelt. Tudtam, hogy nem szabad engednem, hogy most gondolkozzon. Nem akartam arra gondolni, hogy más is van a képben. Csak az érdekelt, hogy mi ma egymáséi legyünk és hogy kedvemre kényeztethessem. Mert ezt érdemelte, kényeztetést, nem pedig fájdalmat. És tudtam, hogy mivel érem el azt, hogy egy pillanat alatt elfeledkezzen a másikról.

Ám be kellett látnom, hogy leginkább ő tudta, hogyan érje el azt, hogy most először, amikor nővel vagyok, ne az Ő arca lebegjen a szemem előtt.

Önzőn csak magamnak akartam Josephine-t, de nem mindenesetre. Továbbra sem vagyok alkalmas kapcsolatra. Hogyan is lehetnék? A jól palástolt belső szomorúság és önmarcangolás az akkori önmagam miatt, már az életem részévé vált. Már nem is tudom, ki vagyok valójában. Néha mintha csak egy gép lennék, belül hűvös fém, kívül emberi külsővel, kinek célja csakis a saját öröme, fittyet hányva, hogy ez kinek mennyire fáj.

Viszont Josephine-nel korrekt voltam, beavattam őt a játékomba, ebben is ő volt az első közülük.

És most is ránézek, ahogy otthonosan mozog nálam és itt mos mellettem fogat, miközben ingem lustán lóg le róla, képtelen vagyok nem csodálni őt. Ez az eszméletlen este után, miután egymás karjaiba zuhantunk, újra én voltam a régi csillogó szemű fiú.

Én is végül fogat mostam, felvettem egy kényelmes pólót, majd átbattyogtam az előszobán, ami a nappaliba vezet, ott leoltottam egy hangulatlámpát, és onnan egyenesen a hálószobába vezetett az utam. A pólómat szokásosan az ágyhoz érve le is dobtam magamról. Az éjjeliszekrényen lévő lámpa megvilágította Josephine alakját, aki ott aludt az ágy szélén. Odafeküdtem mellé, ránkhúztam a takarót, majd egy csókot leheltem ajkaira, amikor is még most is sugárzó kék szemét kis időre kinyitotta, de beszélni már nem volt ereje, és egy pillanat alatt álomba zuhant. Magamhoz húztam, óvatosan, hogy fel ne ébredjen, és kezem az ing alá csúsztatva a derekán pihentettem, amikor elkapott az álom.



Másnap reggel mikor felébredtem, ő már nem volt mellettem. Álmoskás szememet törölgettem, és próbáltam magahoz térni, ami sose volt könnyű. Mindig is utáltam kelni. A konyhából kiáramló zajok azt jelezték, hogy mégse vagyok egyedül, így felültem az ágyon, egy-két percig néztem magamba, majd felkaptam a lehajított pólómat és kikecmeregtem a konyhába. Nem volt egy nagy konyhám, de nekem pont elég méretes volt a főzési szenvedélyemhez. Már régóta megtanultam, hogy isteni dolgokat lehet kihozni a legegyszerűbb hozzávalókból is.

  • Jó reggelt! - fogadott Josephine egy nagy mosollyal kísérve.
  • Neked is. - válaszoltam neki egy rövid szájrapuszival. - Ez itt mind reggeli? - kérdeztem a szendvicsekre pillantva, amelyek gondosan voltak elhelyezve egy tálalón és ugyanolyan ízlésesen még sós falatkák is felhívták a figyelmemet. Le voltam nyűgözve.
  • Ez mind. - válaszolta mosolyogva.

Megöleltem őt és segítettem neki odavinni a tányérokat és a reggelit az asztalra. Helyet foglaltunk és enni kezdtünk.


Josephine
-------------

Valaki csípjen meg, mert nem merem elhinni, hogy igaz, ami most történik. Itt ülünk egy asztalnál és reggelizünk, mint egy normális pár. Annyira hihetetlenül jó érzés, és valahogy úgy érzem, hogy valami megváltozott, ő változott meg irányomban. 

A reggelit végigbeszélgettük, és aztán nekem mennem kellett dolgozni a kávézóba, neki pedig ügyeket kellett elintéznie, az ő szavával. Nem kérdeztem bele, mert semmi jogom sincsen, csak nem értettem hirtelen, miért mondja az ember azt, hogy ügyeket. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy boltba megy, vagy nem tudom... Furcsán hangzott az egész, mindenesetre.

Kikísért az ajtóig, rajtam még mindig a tegnapi összeállítás volt, mert nem hoztam váltóruhát, úgyhogy még fel kellett szaladnom a lakásomra átöltözni. Az ajtónál állva kaptam egy gyengéd csókot és egy ölelést, majd elindultam hazafelé. Sietősre váltottam a lépteimet, mert már kicsit elszaladt a reggel a fejünk felett, és nem szerettem volna elkésni.

A szombatok mindig forgalmasak voltak, de szerencsére a délelőttöket hamar átvészeltük, délután és estefelé szokott a legtöbb ember betérni. Reggel csak a megszokott arcok jönnek a napi koffeinadagjukért.

Egész délelőtt olyan voltam, mint a vakhangya. Figyelmetlen voltam és nem egyszer arra lettem figyelmes, hogy a munkatársam, Becky, gyakorlatilag belecsettint az arcomba, hogy visszakerüljek a földre. De nem tudtam kitisztítani a gondolataimat. Hinni akartam Benjaminban, de mégse mertem. Mégis szerettem volna, ha egy kicsit reménykedhetek abban, hogy ami kettőnk között történt, az különleges. Hogy én leszek az, aki betapasztja azt a sok sebet, és elfeledteti vele azt a fájdalmat, ami miatt így megkeseredett. De vajon hány nő gondolta ugyanezt korábban? Magabiztosan kilépve a küszöbéről és utána pedig jött rá a hidegzuhany? Semmi garancia nincs semmire, és ez a bizonytalanság teljesen felemészt.

Ebédszünetben félredobtam a kötényt, amit kötelező volt viselnünk, majd leültem a hamburgerem mellé és próbáltam valamit enni. De a figyelmem továbbra is elkalandozott és a tegnapi csodálatos este momentumai villantak fel, mint valami videoklipben.

1-kor most már végleg félredobtam a kötényt mára és hazamentem, mikor leültem nagy hévvel a laptopom mellé, láttam Brett 3 emailjét, de nem volt kedvem elolvasni őket, még csak meg se néztem, miről szólnak. A chatprogramba lázasan logoltam be, de Ő nem volt online.

Kimentem a konyhába kicsit pakolászni, ideje volt a mosatlanokat eltüntetni, és egy olyan tíz perc múlva mentem oda a géphez.
A párbeszédablak csak úgy villogott és Brett nevét fémjelezte. Bocsánatot kért, amiért el kellett rohannia és biztosítottam őt, hogy nincsen semmi baj, és még hozzá is tettem, hogy én csalódok a legnagyobbat  benne, ha nem ugrik azonnal. Elmesélte, hogy aki miatt el kellett rohannia az egy 11 éves kislány, akit Rebeccának hívnak, és nemrég balesetet szenvedett, mert egy állat beléjük rohant, anya, apa, öcsi mind odavesztek. Az egyetlen családtagja aki élve várta Rebecca felgyógyulását, az a nagymamája. Ő is csak azért, mert nem ült akkor a kocsiban azon a végzetes napon. A kislány csak csodák csodájára élte túl, és már néhány műtéten túl van, de még sok kritikus pillanat lehet a felgyógyulásában.

Ahogy ezeket Brett elmesélte, nagyon magával ragadott a történet, és természetemnél fogva is segíteni akartam a kislányon, ahogy csak lehetett.

Ilyen hangulatú volt a beszélgetés, és éreztem, hogy Brett maga alatt van, nem is volt semmiféle flört, vagy még csak utalás se ránk. A történtek fényében ezt nem is vártam volnla el, de nem tudtam volna, mit tettem volna, ha most elhív. Inkább csak azt éreztem, hogy ebben a pillanatban jól esik neki beszélgetnie valakivel a történtekről.

Egy-két óra beszélgetés után mennem kellett, mert volt még 1-2 előadásom, amin részt kellett vennem az egyetemen.

Nem hívott még Ben. Biztos dolga van, nem fogok rácsimpaszkodni, majd hív ha lesz ideje. De mi van, ha nem is fog hívni? Mi van, ha nincsen semmi, csak én képzelem be magamnak a dolgot?

Este 6 körül értem haza és egy email sem, sem egy chat, se sms, se üzenetrögzítő.

Úgy mentem aludni, hogy csak az tudott életben tartani, hogy ismét felidéztem a Bennel való szeretkezésünk legédesebb pillanatait magamban.

Másnap se semmi. Harmadnap sem. Miért is reménykedtem volna, hogy valami megváltozik?

Brett bezzeg megkérdezte, hogy alakul a hetem és mindkét szabadnapján bejött a kávézóba, rendelt egy kávét, és beült egy sarokba, onnan figyelt. Időnként odamentem hozzá, amikor volt egy kis pangás, és beszélgettem vele. Jól éreztem magam. Ő valahogy olyan más, mint Ben. Ő már egy kész férfi, aki első látásra is tisztában van önmagával és tudja, mit akar.

Így hát szerdán és csütörtökön is ott szürcsölgette a kávét, ami néha már ki-kihűlt. Csodáltam a koffeintoleranciáját. Én ennyi csészétől már rég a padlón lettem volna. Azzal magyarázta, hogy a sok ügyelet miatt már csak a normális ember adagjának kétszeresét fogadja be a szervezete, hogy ne aludjon el egyhelyben. A végén már nem is kért újat, hanem csak előredőlve beszélgettünk. Mintha nem is a kávé miatt jött volna, hanem azért, hogy velem társalogjon.  

Most leginkább róla volt szó, mert a múltkor annyira kikérdezett, hogy most én voltam a soros. Elmesélte, hogyan indult a pályája, hogy választotta a hivatását, és hogy mennyi boldogság és öröm éri a munkában.  De persze ugyanennyi bánat és szomorúság is. Korábban mentőzött, de azt nem szerette, mert nagyon sokkoló volt, úgyhogy végül a gyereksebészet irányában találta meg önmagát. A gyerekeket név szerint ismeri és amikor róluk beszélt, csillogott a szeme.

Az idő vészesen közeledett a csütörtöki műszakom végéhez, és be kellett ugranom az egyetemre egy jegyzetért, így el akartam tőle búcsúzni, de felajánlotta, hogy elkísér az egyetemig.

  • Jól éreztem magam - mondta amikor odaértünk az épülethez, ahol a könyvtár volt.
  • Igen, én is. - válaszoltam mosolyogva.

Ekkor az arca nagyon lassan közelített felém, de egy pillanatra elhúztam az enyémet, és akkor egyből visszavonulót fújt.
  • Ne haragudj, azt hittem, hogy.. - mondta, de a mondatot nem fejezte be.
  • Bocs, most nem, illetve nem tudom, van valaki az életemben. - válaszoltam kicsit makogva.
  • Szóval van barátod? - kérdezte kicsi kételkedéssel a hangjában. Valószínűleg a makogásom nem volt annyira meggyőző.
  • Hát olyasmi.
  • Mi az, hogy olyasmi? Együtt vagytok vagy sem?
  • Amolyan se veled - se nélküled.
  • És neked ez jó? - kérdezte és az arca megint közelített. Mélyen a szemembe nézett, amikor ezt kérdezte.
  • Egyelőre több a jó, mint a rossz. - válaszoltam.
  • Nem értelek. Miért hagyod, hogy szenvedést okozzon?
  • Hidd el, ezt én is sokszor megkérdeztem magamtól. De egyelőre nem tudok tőle szabadulni.
  • Majd egyszer sikerülni fog. - mondta és homlokon puszilt, mint ahogy egy 4 éves gyereknek mondjuk, hogy nincs szörny a szekrényben, tessék aludni. 

  • - Csak siess vissza. - tette még hozzá miközben ajkai megérintették a homlokomat. Ekkor melegség öntött el, és az agyamban kattant valami, hogy ez a srác tényleg szeretne, és lám, nekem az kell, akinek én nem kellek. 

Kellek egyáltalán, ha napok óta fel sem hívott? Nagyon jól tudja, hol érhet el. De semmi.

Brett elbúcsúzott tőlem, de volt egy olyan érzésem, hogy ez a búcsú nem végleges.




A kommenteket nagyon szívesen várom. Csak ne utáljatok annyira. Az élet nem habostorta! :)


És akkor jöjjön egy kis meglepetés:

BENJAMIN:


JOSEPHINE:



És végül jöjjenek a díjak! :)

Életem 4. díját ismét Zoétől kaptam: NAGYON KÖSZÖNÖM!! :)


Ötödik díjamat szintén Zoétól kaptam! Mondtam, hogy elkényeztet! :):)



Hatodik (úristen) díjamat Klautól kaptam!! NAGYON KÖSZÖNÖM!! :)


Hetedik díjamat Renée-től kaptam. KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!! :)



Ha nem haragszotok nagyon, most nem mesélném el újra azt a 6 dolgot, amit tudni kell rólam, mert a babun és azon a hatalmas szereteten kívül, amivel várjuk érkezését, nem tudok másról beszélni. :) Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, ha megkerestek.

Így nézünk ki ma:







Vélemények:

Wednesday, February 15, 2012

Személyes

Sziasztok!

Többen érdeklődtek a babu iránt, jelentem 2012.02.14-én, először, eltéveszthetetlen módon megmozdult!! Viszont ha nem olvastam el 100 fórumbejegyzést, hogy milyen érzés ez egy anyának, akkor egyet sem. Közölnöm kell, hogy semmiféle buborék, meg pillangók szárnyának csapkodása és egyéb kutyafüle kényszeképzetem nem volt.

Amit éreztem: mint amikor a fürdővízbe úgy istenesen beletúrsz és a hullámok elkezdenek csapkodni. Mintha én lettem volna az akvárium és egy pici halacska mozog bennem. Férjemmel rendkívül boldogok vagyunk!!! :):)

Óriási érzés, egyszerre felkavaró és lenyűgöző, hogy nemcsak egy kicsi élet fejlődik bennem, hanem most már én is érzékelem, hogy ott van. :)

Puszi,
Gabi

ÜZENEM ANNAK, AKI BORINGOT PIPÁLT, HOGY KAPCSOLJA KI A GÉPET ÉS ÉLVEZZE KINT A HAVAT. DE NEKEM ITT NE BECSMÉRELJE LE AZT AZ ÉLMÉNYT, AMIT EGY ANYA ÉREZ, VAGY NE MERJE ILYEN JELZŐVEL ELLÁTNI AZT OLVASNI, HOGY A KISBABA MEGMOZDULT, MERT LEZÁROM EZT AZ EGÉSZ OLDALT.
KÖSZ.
Vélemények:

Saturday, February 4, 2012

Díj(ak) :) első - második, sőt egyből 3! :)

Sziasztok! :)

Az utóbbi három napban 3 díjat is kaptam. Volt olyan megtiszteltetésben részem, hogy ZoÉMono98 és Szancsu is díjat adott nekem. Szeretném ezúton is megköszönni, hogy Rám gondoltak. (Mindegyik díj ugyanaz, úgyhogy a hármat egyszer jeleníteném csak meg :))



Itt szeretném még elmondani, milyen hálás vagyok minden egyes olvasómnak, akár pipálnak, akár kommentelnek, akár csak betévednek hozzám, de nem hagynak nyomot. :) Ezt a díjat Nekik/Nektek köszönhetem! :)

Szabályok:
1.Tedd ki a képet a blogodra!
2.Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!
3.Írj le 6 dolgot magadról!
4.Küldd tovább 5 blog írónak, linkkel együtt!
5.Hagyj megjegyzést a blogjukon!





Nos, az első két pontot teljesítettem.

3)
- mostanában az életemet/életünket férjemmel a babavárás teszi ki, és nagyon élvezzük a tervezgetést, a babaruha nézést, ahol általában elolvadunk és alig várjuk, hogy megszülessen a pici.
- nagyon szerencsésnek tartom magam, harmonikus kapcsolatom van az anyósommal, és ezt férjem ugyanúgy elmondhatja magáról! :)
- nem tudok kacsintani
- sokat beszélek :)
- imádom a lakberendezést, saját lakásunk csinosítgatásást
- kiraktunk egy 9 000 darabos puzzle-t :)

4.) Akiknek továbbküldöm : (abc sorrendben, a linken találjátok a díjazott történetet, amelyet sok szeretettel ajánlok figyelmetekbe! :) )









Puszi,


Gabi
Vélemények:

Friday, February 3, 2012

Maradj reggelig! - 5. fejezet

Sziasztok! :)

Itt lenne az 5. fejezet. :) Köszönöm szépen az összes kommentet, a pipálgatást, nagyon sokat jelent!! :) ZoÉ-nak jelezném, hogy nemsokára posztolom és a magam módján megköszönöm a díjat is, csak előbb a részt akartam, amit péntek estére ígértem. :) Nálam péntek este van, úgyhogy GO! :)



Josephine
------------

Nagy levegőt vettem, még utoljára magamra néztem és miután úgy éreztem, tökéletes az összeállítás rajtam, vettem a bátorságot és felléptem a lépcső tetejére. A falat kicsit benőtte a borostyán, és ha akartam se találtam volna csengőt. Minek az 2012-ben?

Így hát a kopogtatót kezembe véve bekopogtam az ajtaján, kissé félve, de határozott mozdulatokkal.

Nemsoká nyílt is az ajtó és előttem állt Benjamin teljes valójában. Örültem, hogy láthatom. Nem is gondoltam, hogy ennyire örülök majd.

Behívott a lakásba és lágyan megcsókolt. De olyan mocsok volt, hogy alig ért hozzá az ajka az enyéimhez. Teljesen feltüzelt ezzel és magamban konstatáltam, hogy ezt ő akarta így. Azért történt így, mert ő ezt akarta. Benjamin Hunter azt váltja ki a nőkből, amit csak akar. Lassan ellöktem. Kissé csodálkozva nézett rám.

  • Benjamin,  szeretnék beszélni veled. - mondtam belépve. Beszélni akartam Brettről.

Mint aki meg se hallotta, átölelt és nekiállt csókolgatni a nyakamat, és ettől teljesen elaléltam. Minden egyes mini csók, amit a nyakamra lehelt, egyre távolabb vitt mondanivalómtól és végül teljesen átadtam neki magam.
  • Nem, szerintem nem akarsz. - mondta és mintha hipnotizáltak volna, már én se láttam értelmét. Könnyű fegyvertény, hogy az ajkai egyszer sem hagyták el a nyakamat.

Így a karjai között valahogy minden olyan könnyen ment, minden olyan érzéki volt, mintha csak megtaláltam volna a másik felemet, és ketten alkotunk egy egészet.

  • Hiányoztál. - súgta a nyakamba. Ki vagy te és mit csináltál Benjaminnal?

Nem válaszoltam, valahol tudat alatt tisztában voltam, hogy ezek csak pillanatnyi örömök, de nem szabad túlzottan átengednem magam neki, mert akkor összetöri a szívemet.

Nem akaródzott beljebb mennie az előtérből, ő egy kis fantáziát látott a keskeny folyosóban és a cipősszekrényben. 10-ből 10 pasi bevinné a nőt, Benjamin azt is tudja, hogy a legtöbb nő viszont szereti a spontaneitást, és még a legkilátástalanabb helyzeteket is megfűszerezi. És ez az én nagy bajom. Ő.

Lesimogatta rólam a táskámat, ami egy halk huppanással földet ért, de nem érdekelt minket, csakis egymást néztük. Lágyan nekilökött a cipős komódnak, majd egy pillanat múlva már a komódon ültem. Fogalmam sincsen, hogy kerültem oda. Csókjai lágyan simogatták az arcomat, néha el-elkalandozva a nyakam felé, és a mellkasom tetejére, amennyire a topom engedte neki a mozgást. De nem zavarta a dolog, alulról a derekamnál fogva felnyúlt a kezeivel, a felsőmet még mindig rajtam hagyva. Én sem voltam rest és elkezdtem gombolni az ingét, de valahogy kicsik voltak a gomblyukak, és nem ment olyan simán, ahogy azt terveztem. Ben megállt a csókkal egy pillanatra és kibújt az ingből.

Egy pillanat múlva már megint engem csókolt. Kezeim és ajkaim éhesen forrtak testéhez, lábaimmal átkulcsoltam a derekát, míg ő egy kicsit előrébb húzott ültömben, hogy érezhessem vágyai megtestesülését is magamnak feszülni.

Majd szép lassan felemelt, a top egy csapásra nem is volt rajtam, ráemelt a lábfejére. Nekidöntött a falnak, és csókolgatott, ahol csak ért. Én kifordultam az érintéséből és most már ő volt a falnak téve. Felemeltem a kezeit és a csuklóit mindkét kezemmel odafogtam a falhoz, azt jelezve, hogy most én irányítok.

Lágyan elkezdtem csókolni ajkait, úgy ahogy ő csinálta még nemrég az ajtóban, ami engem teljesen megőrített, de ahogy láttam, őrá se volt kisebb hatással. Éreztem, hogy a kezeit elvenné, és átvenné az irányítást, mert ő gondolom ahhoz szokott, de nem engedtem neki és továbbra is szorosan fogtam.

Csigalassúsággal végignyaltam a nyelvemmel alsó és felső ajkát, amire egy nyögéssel és egyre hevesebb légzéssel  reagált.  Most már konkrétan fehéredett a csuklóm, ahogy egyre inkább elszabadulni kívánó kezeit próbáltam gúzsban tartani a falnak feszítve.

Végül engedtem neki, és elkeztem nagyon lassú léptekkel hátrálni. Pillantása olyan volt, mint akit megbabonáztak. Azonnal előttem termett és most ő tolt megint, immár a szemközti falhoz. De nem sokat időztünk itt, mert felemelt, a lábaimat köré kulcsoltam, és elbattyogtunk a hálóig. Most nem voltak mozgáskoordinációs problémák, és többet nem ütköztünk a falba, mindketten csak arra vágytunk, hogy egymást érezzük a pihe-puha ágyban.

Óvatosan lefektetett az ágyra, olyan gyengéden bánt velem, mint a legfinomabb porcelánnal, és lassan mellémfeküdt. Ujjaival alig érintve végigsimogatta a karom tetejétől, az oldalmon át a derekamig a testemet és mindannyiszor mikor hozzámért, libabőrös bőröm vörösben égett. Szépen kicsomagolt a ruháimból, mint a legdrágább ajándékokat szokták, először a masnit, aztán pedig sorra lefejtette a drága csomagolópapírt minden oldalról.

Ahogy ott feküdtem, egyeten szál alsóneműben, végignézett rajtam, éhes pillantása engem gyorsításra késztetett, de neki nem ez volt a terve. Ő kiélvezett minden pillanatot, amit testrészeimnek felfedezése okozott neki, ezzel engem az őrületbe kergetve. De nem szerettem volna megszakítani ezt az idilli pillanatot és átfordulni az ő derekára, mert most úgy éreztem magam, mint egy királynő. 

Rövidesen tetőtől talpig lágyan végigcsókolt és már tényleg úgy éreztem, hogy robbanásig feszülök. Csókjai gyengédek voltak és gondoskodók, vigyázott, ne maradjon ki egy testrészem sem. Nyelvével hosszan időzött a nyakamon, majd a melleimnél, mellbimbóimat lágyan beszippantotta, és a testem mellett lévő két kezem már szinte feltépte a lepedőt, ahogy kapaszkodtam benne. Nyelvét végighúzta az oldalamon, és következett a bikinivonal. Mint a leggondosabb festők, körberajzolta alsóneműm vonalát, érintve a legérzékenyebb pontokat, majd mintha ugrottunk volna pár filmkockát, a fogaival félrehúzta bugyimat. Itt volt az, hogy azt hittem, menten meghalok.

Körkörös mozdulatokkal kényeztette legnemesebb testrészemet és éreztem, hogy egyre közelebb vagyok a csúcshoz. De nem így akartam a végső élvezetet, hanem érezni akartam őt magamban, úgyhogy egy lassú mozdulattal  felhúztam a lábam, felültem, odahúztam felém a fejét, és átfordultunk. Immár én voltam felül, ő pedig nem volt rest ott simogatni és néha belémmarkolni, ahol csak ért.

Gyors mozdulatokkal és az ő segítségével leráncigáltam róla a boxerét, magamról lehúztam a félrecsúsztatott bugyit, és Benjamin ragaszkodott hozzá, hogy segíthessen, meg-megérintve mindenhol, de gyorsan véget vetettem ennek a kínzásnak, lágyan visszalöktem az ágyra, és most először voltunk végre mindketten meztelenek.

Végigcsókoltam mellkasát, ágyékát, és mikor folytattam volna, felhúzta arcomat magához, hogy egy forró csókban forrjunk össze, majd visszafordított a hátamra és szép lassú, kínzó ringásokba kezdett rajtam, amire csak úgy tudtam reagálni, hogy ott martam a bőrét, ahol csak tudtam. De nem értett a szóból, és továbbra is lassú volt.
Odahajolt hozzám egy lágy csókra és a fülembe súgta érzékien:
  • Hova sietsz? - és szép lassan elaléltam, átkerültem egy másik dimenzióba, míg ő folytatta a merényletét.

Kicsit én is megálljt parancsoltam magamnak  és megtanultam élvezni a pillanatot, kezemmel a mellkasán végigsimítva, majd egészen a köldöke aljáig és legnemesebb részéig nyúltam, mire egy kicsit felgyorsult. Nem bírtam ki és felültem az ölébe, a fülcimpáját vettem ajkaim közé és azt súgtam neki fülét és nyakát lágyan érintve:
  • Hova sietsz?

Mire visszalökött az ágyra, lefogta csuklóimat és most mindketten játékosan mosolyogtunk. De éreztem, hogy nem úszom meg ennyivel, a csuklómat már-már fájdalomig szorította, ahogy rámnehezkedett és ágyéka körkörösen mozgott az enyém felett, ami most már végképp vérlázító volt. Mint amikor egy elvarázsolt nyílvessző csak végtelenül köröz a céltábla felett, meg-megérintve azt, de sose hagyja el röppályáját.

A csuklómat nem tudtam kiszabadítani, ezerszer erősebb volt nálam, így bele kellett törődnöm, hogy most ő diktálja a tempót.

Nemsoká végül megkegyelmezett és már végre magamban éreztem őt. Fantasztikus érzés volt, ahogy testünk eggyé vált.

Azt gondoltam, az első együttlétünk áttörő volt, de ez a mai valahogy vízválasztónak érződött. Láttam a szemén, a pillantásán, éreztem az érintésén, hogy engem akar. Nem csak a testemet, nem csak a szexet, hanem szeretkezni akar Velem.

Akarata pedig teljesült, mert félhangos nyögések és zihálások hagyták el mindkettőnk száját, a mozdulatai felgyorsultak és a csuklóm végre újra szabad volt, a háta felé nyúltam és ha úgy éreztem, már nem bírom, akkor erősebben belemartam, karmoltam a bőrébe. Szemeink folyamatos kontaktusban voltak, egy pillanatra se néztünk más irányba, nehogy megszakadjon az a láthatatlan kötődés, ami létrejött köztünk.

Kis idő múlva még hangosabb és gyilkosabb volt már minden mozdulat, és a beteljesedés is hamar eljött. Verítékes mellkasa rámnehezedett és arcomat simogatta egy-két csók közepette, amíg mindketten próbáltuk visszanyerni a normális légzési ritmusunkat. Mikor már nehéznek éreztem, feltápászkodtunk és együtt kimentünk a fürdőbe. Megtisztítottuk magunkat, és amikor csak elmentünk egymás mellett a nagy sürgés-forgásban, mindannyiszor egy ölelést vagy egy csókot kaptam tőle.

Első alkalommal közel sem volt így. Az az intimitás, ami kettőnk között kialakult az első szex alatt, azonnal szétdurrant, mint egy mini buborék, amint vége lett, és visszatért a zord, számító srác, akit annyira tönkretettek a múltban, hogy most képtelen egyetlen nőt szeretni. Most viszont még mindig törődik velem és kényeztet, mint egy igazi barátnőt.

A tükörben egy boldog nőt láttam visszamosolyogni rám. Hosszú barna hajam kissé csapzott volt, de a teljes összképet egy hatalmas megabiztosság és csillogó szemek jellemezték. Felkaptam egy fésűt és egy kicsit rendbeszedtem magam, a hajamat egy gyors, praktikus kontyba fogtam. Most senkitől nem hittem volna el, hogy nem vagyok szép.

Már távol állt tőlem, hogy egy kelléknek érezzem magam, és nem is értettem, miért akartam neki beszélni Brettről, hiszen itt és most, Tőle kaptam meg azt, amire mindig is vágytam. Brett az maga a bizonytalanság, azt se tudom, lesz-e belőle valami.

De Benjamin.. Benjamin ismert. Tudta, mire vágyom, és én is úgy éreztem, hogy ismerem őt, minden egyes porcikáját és olyat nyújtottam neki, amit más nem tudott. Akármilyen fizetett kurva, vagy csak egy egyéjszakás kaland, képtelen lett volna őt így szeretni, ahogy nemrég még én tettem. Ebben biztos voltam, és habár szóbeli megerősítést nem kaptam igazamról, belül éreztem. Ezt egy nő érzi. És nem kellettek ide szavak, ez az egész úgy volt szép, ahogy.

Visszamentem a fürdőből a hálóba, felvettem a lustán ledobott inget, amely egy halmon landolt, körbenéztem, micsoda kupit hagytunk, és a lepedő is ezer ránccal jelezte, hogy nemrég még két ember szerette és kényeztette egymást. Egyszer csak elnyomtam egy ásítást, és csak úgy leheveredtem az ágyra, gondoltam csak pihenek egy-két percig. Nemsoká éreztem, hogy rámkerül egy meleg takaró és hogy mellémfekszik egy meleg test, egy könnyed csókot lehelve ajkaimra, amit én csak lustán-álmosan tudtam viszonozni, átölelt hátulról, és mint két kifli, egy pillanat alatt álomba zuhantunk. 



Életem első khm része, úgyhogy kérlek, ne legyetek szigorúak. Akik írtak valaha már, biztosan tudják, hogy nem könnyű ilyet kisajtolnia magának az emberből. És mit várunk egy 4 hónapos kismamától? :D:D
Vélemények:

Thursday, February 2, 2012

Előzetes - Maradj reggelig! - 5. fejezet

Egy kis betekintő a péntek esti fejezetbe!

Nemsoká nyílt is az ajtó és előttem állt Benjamin teljes valójában. Örültem, hogy láthatom. Nem is gondoltam, hogy ennyire örülök majd.

Behívott a lakásba és lágyan megcsókolt. De olyan mocsok volt, hogy alig ért hozzá az ajka az enyéimhez. Teljesen feltüzelt ezzel és magamban konstatáltam, hogy ezt ő akarta így. Azért történt így, mert ő ezt akarta. Benjamin Hunter azt váltja ki a nőkből, amit csak akar. Lassan ellöktem. Kissé csodálkozva nézett rám.

  • Benjamin,  szeretnék beszélni veled. - mondtam belépve. Beszélni akartam Brettről.

Mint aki meg se hallotta, átölelt és nekiállt csókolgatni a nyakamat, és ettől teljesen elaléltam. Minden egyes mini csók, amit a nyakamra lehelt, egyre távolabb vitt mondanivalómtól és végül teljesen átadtam neki magam.
  • Nem, szerintem nem akarsz. - mondta és mintha hipnotizáltak volna, már én se láttam értelmét. Könnyű fegyvertény, hogy az ajkai egyszer sem hagyták el a nyakamat.

Így a karjai között valahogy minden olyan könnyen ment, minden olyan érzéki volt, mintha csak megtaláltam volna a másik felemet, és ketten alkotunk egy egészet.

  • Hiányoztál. - súgta a nyakamba. Ki vagy te és mit csináltál Benjaminnal?

Nem válaszoltam, valahol tudat alatt tisztában voltam, hogy ezek csak pillanatnyi örömök, de nem szabad túlzottan átengednem magam neki, mert akkor összetöri a szívemet.

Nem akaródzott beljebb mennie az előtérből, ő egy kis fantáziát látott a keskeny folyosóban és a cipősszekrényben. 10-ből 10 pasi bevinné a nőt, Benjamin azt is tudja, hogy a legtöbb nő viszont szereti a spontaneitást, és még a legkilátástalanabb helyzeteket is megfűszerezi. És ez az én nagy bajom. Ő.

Várjátok már a folytatást??

Vélemények:

Wednesday, February 1, 2012

Maradj reggelig! - 4. fejezet

A kommenteket és pipákat nagyon köszönöm, látjátok, itt is van a 4. fejezet! És milyen hamar!! :):)


Benjamin
-------------


A hátizmai megfeszültek, gerincvonala gyönyörűen kitűnt abból a falatnyi ruhából, ami hatalmas bepillantást nyújtott nyaktól egészen a fenékéig. Kecsesen táncolt, a könnyű szőke hullámok rá-rázuhantak vállára, ahogy partizott. Égszínkék ruhája lágyan követte teste vonalát. Közelebb mentem hozzá és elkezdtem mellette táncolni.
  • Hogy hívnak? - kérdeztem odahajolva hozzá.
  • Angie. - válaszolta.
  • Benjamin vagyok. Táncolunk?
  • Persze.

Most már nem csak a szememet legeltettem a testén, hanem a derekát is magamhoz húztam hátulról, és nekikezdtünk egy észveszejtő táncba. A ritmusérzékemet erősen segítette az a pár pohár alkohol, amely most már a torkomat mardosta. Egy fél óra után már a kifulladás határáig jutottam, így a fülébe súgtam, hogy nem akar-e leülni. Azt mondta, ő még csak most kezdte.

Ha nem, hát nem. Leültem a bárszékre, a tánctér felé fordítottam fejem, onnan néztem őt. Nemsokára már mellém pattant, nem tudott ellenállni perzselő tekintetemnek. Most néztem meg úgy először tüzetesen az arcát. Fura, eddig rá se néztem. Azonban az arca már nem tetszett annyira, mint amennyire bevonzott a teste. Erős állkapcsa volt és domináns arcvonala. Semmi jót nem jelentett rám nézve. Karrierista. Sose ér rá. Mindig késik. És nem tartja be a játékszabályokat. Egy másik után kellett néznem.
  • Táncolunk? - kérdeztem a gondolatban már lepasszolt csajtól.
  • Nem azt mondtad, hogy elfáradtál?
  • De már újratöltődtem. - mondtam egy megnyerő mosollyal és a tánctérre sasszéztunk.

Kicsit messzebb táncoltam tőle, amit ő valószínűleg nem is értett, miért van, de végre valaki felkérte és egy perc múlva  én már egy újabb nő után kutakodtam.

Kétszer is végigtáncoltam a tömegen és a jó nők mind foglaltak voltak. Meg kellett állapítanom, hogy ma elég gyér volt a felhozatal, az egyetemisták valószínűleg otthon magolnak, pedig őket szeretem a legjobban, mert ők még mernek élni. De ezek a karrierista nők akik ma itt táncolnak, hát egyik sem az esetem. Mind azt hiszi, övé a világ. Pedig ha tudnák, mekkorát tévednek.

Éreztem, hogy nem kellett volna ma lejönnöm a klubba. Hiába vannak itt a szép nők, ha nekem ebben a pillanatban egy másikon jár az eszem. El kell innen mennem, mert megfojt a tudat, hogy most lehet, hogy mással van.
Szégyenszemre otthagytam a klubot este 6-kor. 

Az épületből kilépve átgondoltam a hetemet. Ma úgy néz ki, egyedül alszom, viszont pénteken találkozom vele, lehet, hogy túl sokára tettem az időpontot, majd legközelebb hamarabb találkozunk. Mostanában Diane se a régi, és nekem hiányzott az a vadság és szeretetéhség, ami Josephine-ből áradt. A többi csak valahogy eljátssza, de ebből a nőből valahogy ösztönből jön.

Sétáltam az utcán, már nem is kellett sok, hogy hazaérjek, amikor a lépcsőmön megláttam egy fantomot, de nem, ez nem fantom volt, ez Sarah. A fantomok nem integetnek fülig érő mosollyal.
  • Szia Ben bácsi. - köszöntött azzal az affektálós hanglejtésével.
  • Szia. - mondtam zavarodottan. - Te nem itt laksz. - vetettem oda. Rögtön eltűnt a mosoly róla.
  • Nem, de úgy volt, hogy apu értem jön a suliba, de mivel nem jött és te közel laksz, eljöttem ide, hogy innen felhívjuk. - mondta. - De te már megint nem voltál itthon. - mondta. Innentől már kezdett nem tetszeni a beszélgetés folyása.
  • Akkor hívom is apát és idejön érted. - vetettem oda és elkezdtem tárcsázni testvérem számát. Kicsörgött, de természetesen nem vette fel. Ránéztem a gyerekre. Ő pedig rámnézett. Egy percig voltunk így farkasszemet nézve. Éreztem, hogy megindul a harc. 1-2-3.
  • Éhes vagyok. - nyögte ki.
  • De nálam nincs itthon semmi. - mondtam az igazat. Mire a gyerek visszaült a lépcsőre, és a kezeibe temette a fejét. Fantasztikus, egy kis szaros zsarol engem a saját lakásom előtt, mikor semmi másra sem vágyom, csak egy gyors zuhanyra és alvásra.

Míg azon törtem a fejem, mit csináljak, megszólalt a telefon és egy aggódó fiútestvér kiabált bele, mielőtt bármit mondhattam volna.
  • Ben, nálad van Sarah? Égen-földön keresem. - mondta mintha az élete múlna rajta.
  • Itt van. Nyugi. Jöhetsz is érte.
  • Egyben van?
  • Előbb még úgy volt, de várj, le kell tennem, épp az út közepén van és két oldalról jön egy kamion.. - mire ezt kimondtam, éreztem, hogy bátyám pulzusa az egekbe szökik és nekiálltam hahotázni. Ő már nem találta ilyen viccesnek.
  • Istenem, öcskös, nőjj már fel végre! 10 perc és ott vagyok. Addig vigyázz már rá!
  
Végre értejött és leadtam a gyereket.
  • Beengedhetted volna a melegbe, azért már lehűlt az idő. - kaptam a szemrehányást.
  • Nem mondta. - válaszoltam értetlenkedve.
  • Ezt nem mondani kell, Benjamin! - mondta és ezt a szentbeszédet kezdtem megunni, így szó nélkül hátrafordultam, bementem az ajtómon.


Becsuktam, hogy most már minden rosszat kizárjak az életemből, ledobtam a cipőmet, le se kellett hajolnom, csak rálépnem a sarkára és kiügyeskedtem magam belőlük. Útközben a zuhany felé szanaszét dobáltam a ruháimat és végre valahára beállhattam a frissítő, jól megérdemelt zuhany alá.  


    Josephine
    --------------


    A kávézóba délutánra beszéltük meg a találkozót, addig még volt egy kis időm. Lezuhanyoztam, csináltam valamit az arcommal, hogy ne tűnjek zombinak, majd kinyitottam a szekrényemet, megálltam előtte és próbáltam kitalálni, mit vegyek fel. Nyár lévén egy sárga-fehér csíkos bővebb póló mellett voksoltam, amit egy testhezálló szűk farmerrel és az új szandálommal párosítottam. Egy hosszú türkiz nyakláncot csavartam a nyakam köré, így már teljes volt a harmónia.

    Magamra kaptam a táskám, ráterítettem keresztbe egy laza pulcsit, ha ránkesteledne, és elindultam a kávézó felé.

    Mikor odaértem, ő már ott várt egy asztalnál ült. Illendően köszöntött, leültünk és jött is a lány a rendelést felvenni. Egy cappuccinót kértem, Brett szintén.

    Amikor elment a lány a rendeléseinkkel, Brett az asztalra könyökölt, fejét a két kezére tette, rámnézett és szótlanul mosolygott.
    • Na jól van, mit szeretnél tudni? - kérdeztem játékosan.
    • Mindent. De tudom, hogy nem lesz olyan szerencsém. Kezdjük azzal, hogy mesélsz magadról.
    • Ez teljesen fair. Nos, itt tanulok a városban, egyetemre járok, kereskedelmi és közgazdasági szakon, mert ezt szánták nekem a szüleim.
    • Nem tűnsz olyan lánynak, akinek csak úgy meg lehet mondani, mit csináljon. - vetette közbe érdeklődően.
    • Látod? Az első benyomás mennyit csalhat. - tettem hozzá. Egyre jobban élveztem minden vele töltött percet.
    • Oké, szóval itt tanulsz..
    • Igen. Egy kis hangulatos kávézóban dolgozom félállásban, hogy a tandíjam egy részét fedezni tudjam, és nagyon szeretem.
    • Mit szeretsz benne?
    • Kinevetsz majd, de az embereket. Mindegyik más okból tér be hozzánk, és mindegyiknek megvan a maga története. Van, hogy leülök valaki mellé és meghallgatom. Nem én erőltetem, az emberek csak úgy maguktól megnyílnak. Lehet, hogy maga a helyszín misztikusan hangulatos és megnyugtató volta miatt, lehet, hogy az én jelenlétem miatt, erre sosem jöttem rá. De nem csak a robotolást és az unalmasan ismétlődő rendeléseket látom ebben a munkában, hanem teljesen más szögből közelítem meg. Van, hogy nevet adok embereknek, és elképzelem, mit gondolhatnak és milyen lehet az életük.
    • Rólam hogy sikerült azt képzelni, hogy homokos vagyok? - kérdezte felnevetve.
    • Ó, azért még nem is kértem hivatalosan bocsánatot. Elnézést. A barátnőim kelepcébe csaltak és hazudnom kellett valamit.
    • Most mit mondjak erre? Még senki sem jelezte, hogy kételkedne nemi hovatartozásomban. - mondta és mindketten összenevettünk.
    • Na és te? - kérdeztem.
    • Ó, az én életemben semmi izgalmas sincsen. A szüleim egyszerű vidéki emberek, akik mindent egy lapra tettek fel, hogy én tanulni tudjak és ki tudjak törni.
    • Mit dolgozol?
    • Gyermekorvos vagyok. Én a legkisebbekkel dolgozom, te a legidősebbekkel. - mondta és mindketten nevettünk.
    • Héj, nem csak vénemberek járnak egy külvárosi kávézóba! 
    • Ez igaz.

    Az egész délután így telt, nagyon könnyűnek éreztem vele a beszélgetést, és ami a legjobban tetszett, hogy ezer kérdése volt. Úgy látszott, tényleg érkeklődik irántam.

    Estefelé volt és sétálgattunk a parkban, amikor egyszer csak megcsörrent a telefonja és szabadkokzva rámnézett.
    • Vedd fel nyugodtan, lehet, hogy fontos.
    • Ne haragudj, nem tudom miért hívnak, ma szabadnapos vagyok. Csak a kórház lehet. - mondta és felvette a hívást. Pár másodperc alatt megváltozott az arca, a vak is látta, hogy rossz híreket kapott és hogy már lélekben nem velem van, hanem a kicsi betegével.

    Aztán egyszer csak elköszönt a hívóféltől és letette a telefont. Láttam az arcán, hogy mennie kell.
    • Menj csak, én majd hazajutok egy taxival. - tettem hozzá.
    • De nem így terveztem, ne haragudj.
    • Ugyan már, egy kisgyerek számít rád, vele kell most lenned. - mondtam és láttam, hogy megkönnyebbül.
    • De bepótoljuk!
    • Oké.

    Ezzel elbúcsúztunk, ő elindult a kórház felé, én pedig a túlirányba, haza. Természetesnek vettem, hogy most egy kisgyerekkel kell lennie. Nem voltam mérges, hogy emiatt a találkozónk befuccsolt, mert nagyon jól telt a délután és úgy éreztem, ebből még bármi lehet.

    Hazaértem, letusoltam és ledobtam magam a díványra. Lustán kapcsolgattam a tévét, de nem kötött le semmilyen műsor, mert a gondolataim mindenfelé jártak.
    Nemsoká találkozom Benjaminnal és azon gondolkodtam, akarom-e ezt. Eddig a magánéletem kilátástalan volt, még sose volt olyan érzésem, hogy az éppen aktuális párom mellett szeretnék egy életen át maradni. Könnyű volt így abban a hitben ringatnom magam, hogy Benjamint nekem szánta az ég. Most viszont Brettre gondolva valami különleges borzongás futott rajtam végig.

    Kevés volt az akció? :P Nem lehet mindent egyszerre. :) Pixie szavaival élve viszont ott leszünk a pénteki talijukon. :)
    A kommenteket és a pipákat továbbra is szívesen fogadom :) Ha esetleg összegyűlik egy elképesztő mennyiségű komment+pipa, egy kis előzetessel tudok szolgálni. :)
    Vélemények: